Tíz év telt el azóta...

Snell György plébános atya 10 éve áll a Szent István Bazilika élén! Ebből az alkalomból Dr. Szabó Zoltán az Egyházközség Világi Elnöke köszöntötte.

pl-d00009e4088e8f0783ae3jpg_2018080395231_95.jpg

 

Tíz év telt el azóta, hogy a kerület lapjában, a Belváros – Lipótváros című újság 2008. július havi számában egy minket közelebbről érintő hírre figyelhettünk fel: Snell György apát úr Rákoskeresztúrról a Szent István Bazilika plébánosa lesz. A cikk kitért Gyuri Atya életútjára, aki röviden vázolta elképzeléseit. A riportból az is kiderült, hogy új plébánosunk milyen szeretettel készült hozzánk. Megtudtuk, hogy milyen hivatástudat hatja át, különösen fontosnak tartja az egyetemes egyház, ezen belül is a magyarság keresztény értékeinek hagyományainak, lelki és tárgyi kincseinek megőrzésé, gyarapodását. Mint mondotta, kiemelkedő feladatának tartja a plébániai szeretetközösség megóvását.

Mindnyájan elérzékenyülünk, mikor megtudtuk, attól kezdve, hogy értesült új beosztásáról, értünk, a Bazilika híveiért is imádkozott minden nap. Szeretettét azóta is napról -€“ napra érezzük, gondoljunk csak arra amikor az egyházi rend teljességét jelentő püspöki méltóságra felszentelték, továbbra is az apostolutódi feladatok példamutató ellátása mellett is megtartotta plébánosi tisztségét is, megmaradt a mi Gyuri Atyánknak.

Az elmúlt 10 évben a társszékesegyház folytonos gyarapodására is különös gondot fordított. Csupán a legjelentősebbek felsorolására szorítkozva a sorban elsőként a szentségi kápolna kialakítását kell megemlíteni, de fontosságban ugyanilyen a Szent II. János Pál kápolna. Kulturális kincsünk az új kibővült kincstár, a templomban lift segíti az idős, beteg híveink közlekedését. Megújult a plébániai hivatal és a káplán atyák megfelelőbb elhelyezésének is figyelmet szentelt. A kápolna és a sekrestye felújítása jelenleg is folyik.

Fő feladatának tekinti a hívek lelkének gondozását. Keresztel naponta órákat gyóntat, bemutatja a legszentebb áldozatot, püspöki méltóságában számos ifjúra kérte a szentlélek 7 ajándékát. Szentbeszédei, szerdai hitoktatása hitismereteink lényeges kibővítést eredményezik. Mária tisztelete mindnyájunk számára példamutató. Felejthetetlen Czêstochowai Szűzanya kegyképének fogadása, majd a közelmúltbeli megkoronázása. Híveink százainak imahelye a képet őrző csarnok.

Egy évforduló nemcsak a visszaemlékezésnek ad helyet, a köszönetnek, a hála kifejezése mellett lehetőség az együtt imádkozásra is.

Köszönet mindenért, azért, hogy püspöki jelmondatát megvalósítva az Örök Igazság igéjével táplál minket. Urunk áldása, Boldogságos Szűznek, az Egyház általa különösképpen tisztelt Édesanyjának kedvelt szentjének, Szent Pál apostolnak és bazilikánk patrónusának Szent István királynak közbenjárása kísérjen tovább is Szent szolgálatodban. Isten éltessen sokáig!


Dr. Szabó Zoltán
Egyházközség Világi Elnöke

Eseménynaptár