Angol Német Olasz Lengyel

Aktuális

Úrnapját ünnepeljük ezen a vasárnapon

Erdő Péter bíboros ma délelőtt 10 órakor ünnepi szentmisét mutatott be a budapesti Szent István-bazilikában, majd körmenetet vezettet a főtemplomban úrnapja alkalmából.

Frissítve: 2019.június 23.
Úrnapja ünnepét 1264-ben rendelte el IV. Orbán pápa, ez a Szentháromság vasárnapja után az első olyan ünnep, amely nem konkrét bibliai eseményt jelenít meg, mint a húsvéti vagy a karácsonyi ünnepkör, hanem egy úgynevezett „hittitkot”.

A Krisztus testét és vérét jelképező oltáriszentség titkát megjelenítő ünnepet eredetileg a pünkösdöt követő vasárnap utáni csütörtökön ünnepelték, majd ezt VI. Pál áttette a következő vasárnapra. Ennek ellenére az elmúlt 750 esztendőben sok helyen, így Rómában is megmaradt a csütörtöki ünneplés szokása.

Úrnapja manapság a virágszőnyegekről, a falusi virágsátrakról és a körmenetről ismert, utóbbi szokás a XV. századtól terjedt el. A körmenetek a lakott területeket járták végig, szimbolizálva, hogy Jézus jelen van a falvakban, városokban egyaránt.

Erdő Péter bíboros ünnepi szentbeszédét teljes terjedelemben közöljük:

(Lk 9,11b-17)

Krisztusban Kedves Testvérek!

1. A mai evangéliumban a kenyérszaporítás csodáját hallottuk. Ebben az eseményben az Egyház az Eucharisztia előképét látja. Az Oltáriszentségben Krisztus csillapítja az ember testi és lelki éhségét. Az apostolok és utódaik azok, akik az utolsó vacsora titokzatos eseményét a szentmisében jelenvalóvá teszik, ezért Jézus felszólítása, amit a tanítványokhoz intéz, hogy „ti adjatok nekik enni”, az apostolok utódainak is szól nemzedékről nemzedékre.

A középkor óta beszélnek a keresztény szerzők testi és lelki áldozásról. Nem olyan értelemben teszik ezt, ahogyan a legújabb idők imakönyveiben olvassuk, vagyis nem a tényleges szentáldozás helyetti imádságot értik lelki áldozáson, hanem azt hangsúlyozzák, hogy az Oltáriszentség magunkhoz vételekor testileg és lelkileg is közösségre lépünk Krisztussal. Amikor IV. Orbán pápa 1264-ben elrendelte az Úrnapjának, mint Krisztus szentséges teste és vére ünnepének megtartását, akkor hangsúlyozta, hogy az Eucharisztia eledel, de az örök élet eledele, vagyis lelki táplálék és egyben imádandó szentség.

Hogyan kell méltóan magunkhoz venni az Oltáriszentséget testileg és hogyan kell lelkileg méltóképpen fogadni? Mi az Úrnapja ünnepének különleges üzenete hozzánk az idén, amikor az Eucharisztikus Kongresszusra készülünk?

2. Az Egyház a latin rítusban jelenleg a hívek számára általában a kenyér színe alatti áldozást tartja szem előtt. Ennek kétféle formáját engedélyezik, általában az ajakra történő áldozást, és mindenütt, ahol a püspöki kar kérésére a Szentszék jóváhagyta, így hazánkban is, a kézbe adással történő áldoztatást. Bármilyen formában is vesszük magunkhoz a szentséget, át kell éreznünk és ki kell fejeznünk, hogy imádattal fogadjuk a hozzánk jövő Krisztust. Ennek azonban a szentmisében nem egyénieskedő módon adunk kifejezést, hanem a szentáldozási körmenet keretében, ahol sorban állva közeledünk az Úr testéhez. Jelenleg az egyházi előírások általában, éppen az áldozási menet jellege miatt, az állva áldozást feltételezik, de megengedett a térdelve áldozás is. Arról pedig, hogy ha kézből áldozunk, hogyan tartsuk kezünket, már Jeruzsálemi Szent Cirill a IV. században a következőt írja: „Amikor odajárulsz, ne kinyitott tenyérrel és szétfeszített ujjakkal jöjj, hanem” egyik tenyered legyen a másik tenyered trónja, „így fogadja az eljövendő Királyt, és tenyered hajlatába fogadd, vedd Krisztus testét, rámondva az áment. Ha valaki aranyport adna neked, nem tartanád-e igen óvatosan, nehogy valami is elvesszen belőle és megkárosodj? Hát akkor nem fogsz-e még sokkal jobban vigyázni, hogy még egy szemernyi se essen le abból, ami aranynál és drágaköveknél is értékesebb?” A kézbe kapott Oltáriszentséget azonnal, a helyszínen kell magunkhoz vennünk, nem félrevonulva vagy visszatérve helyünkre a templomban, mert előfordulhat, hogy valaki feledékenységből vagy tudatlanságból, esetleg rossz szándékkal viszi el a legszentebbet. A 380-ban tartott Zaragózai Zsinat úgy rendelkezett, hogy aki a templomban megkapja az Eucharisztiát és nem veszi ott magához, az legyen kiközösítve. Itt nyílván már a szentség meggyalázásának veszélyéről és alapvető hitbeli eltérésekről volt szó. Nekünk is ügyelnünk kell azonban arra, hogy tiszta kézzel fogadjuk Krisztus testét és kezünkben semmi más ne legyen az áldozás közben.

Ünnepélyes alkalmakkor, a hívek kisebb csoportjainak ki lehet szolgáltatni az Oltáriszentséget két szín alatt is, ennek a legelterjedtebb formája a bemártással történő áldoztatás. Ilyenkor csak ajakra áldoztatunk és ügyelnünk kell arra, hogy a szent vérből semmi le ne csöppenjen. Már a III. század elején szólnak az egyházfegyelmi emlékek arról, hogy az Eucharisztiát gondosan kell őrizni, ügyelni kell arra, hogy sem egér, sem más állat ne ehessen belőle, ne is essen le és ne kallódjon el belőle semmi. A kehelyből sem szabad semminek kiloccsannia, mert Krisztus vére az. A mai egyházfegyelem külön hangsúlyozza azt, hogy ha a hívők a bor színe alatt áldoznak, mégpedig nem bemártással, hanem úgy, hogy isznak a kehelyből, akkor a kelyhet a papnak vagy a diakónusnak kell külön-külön nyújtania minden hívőnek.

3. Az Eucharisztia nem a tökéletesek jutalma, hanem az úton járók eledele. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem kell megvizsgálnunk lelkiismeretünket, hiszen az Oltáriszentséget csak a megszentelő kegyelem állapotában lévő hívők vehetik magukhoz. Már Szent Pál apostol azt írja, hogy „aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az Úr testét, saját ítéletét eszi és issza” (1Kor 11,27-29). A megszentelő kegyelem állapotában lenni azt jelenti, hogy újjászülettünk Krisztusban a keresztség által és a Szentlélek lakást vett bennünk. Az ókori egyház beszélt megvilágosodásról, a Szentlélek bennünk lakásáról, és különböző jegyzékekben sorolta fel azokat a súlyos cselekedeteket, amelyek nem egyeztethetők össze a keresztény élettel. Mai szóval úgy mondhatjuk, hogy aki halálos bűnt követ el, annak a szentgyónásban meg kell tisztulnia, mielőtt szentáldozáshoz járulna. „Aki méltóan áldozik, azt Krisztus hasonlóvá formálja önmagához”.

4. Ezért az Eucharisztia örömünk és erőforrásunk. A gyakori szentáldozás elűzi szívünkből a csüggedést és a kilátástalanságot, eltörli bocsánatos bűneinket, segít jó szokásaink kialakításában és a szeretet gyakorlásában. De Krisztus közelségét és kegyelmi segítségét megtapasztaljuk akkor is, amikor az Oltáriszentséget imádjuk. Ez történik magában a szentmisében is, de misén kívül is imádkozhatunk a tabernákulum előtt, sőt a kitett Oltáriszentség előtt is, mint itt, ennek a templomnak a szentségi kápolnájában. Néha azonban egészen ünnepélyesen is imádjuk az Oltáriszentségben jelen levő Krisztust, különösen ilyenkor, Úrnapján, vagy az eucharisztikus kongresszusok alkalmával. Az Oltáriszentség iránti tiszteletünk megmutatkozik mindennapi életünkben is. Azt a radikális újdonságot, amelyet Krisztus hozott az emberiségnek, az Eucharisztia segítségével felismerhetően tudjuk tanúsítani mindennapi életünkben, családunkban, munkahelyünkön és az egész társadalomban.

5. A Krisztussal való eucharisztikus közösség behatol akaratunkba és érzelmeinkbe, segít, hogy az ő szemével nézzük a világot. Így tudjuk felismerni a testvért a többi emberben, így tudjuk szolgálni a megbékélést, így tudunk segíteni a szegényeknek és a szenvedőknek és így tudjuk hálás szeretettel tisztelni és védeni a teremtett világot, amellyel Isten a megtestesülés révén, különösen pedig az Eucharisztia által bensőséges közösséget vállalt. Ezért adjunk hálát és ehhez kérjük segítségét a mai ünnepen! Ámen.

Fotó: Szent István-bazilika/Halász Dániel