Angol Német Olasz Lengyel

Aktuális

'Ugyanaz a Lélek dolgozik bennünk'

Igazán otthonos ünnepnek lehettünk részesei, amikor Pünkösdhétfőn plébánosunk, Snell György püspök atya kiszolgáltatta a bérmálás szentségét. A 41 bérmálkozó között hetedik és nyolcadik évfolyamos diákok, gimnazisták és felnőttek is voltak.

201706050128jpg_20170614200026_76.JPG


Püspök atya homíliájában kiemelte, hogy a felnőtté válás folyamatának fontos velejárója a feltámadt Krisztus melletti tanúságtétel. A keresztségben egykor szüleink és keresztszüleink Jézus iránti hűséget fogadtak nevünkben is. A bérmálásban ezt a szövetséget már személyesen, saját döntésünkből erősítjük meg. Életünk nagy változásainál, növekedésünk fontos szakaszainál Isten mellénk áll és szentség formájában is megerősít bennünket hűségéről. A Szentlélek annyiban tud hatékony lenni bennünk, amennyiben nyitottak vagyunk rá és átengedjük neki életünket. Példaként állította elénk az apostolokat, akiket Pünkösd ünnepén olyan erővel, bátorsággal és lángolással töltött el a Szentlélek, hogy határokat nem ismerve hirdették Krisztust minden embernek. Bátorító az a tudat, hogy ugyanaz a Lélek dolgozik bennünk, aki Jézusban és az apostolokban is.

201706050155jpg_20170614200235_75.JPG


A bérmálás szertartása személyes és meghitt volt. Püspök atya minden bérmálkozótól megkérdezte, hogy mi vonzza őket a választott bérma-védőszent életében és mindegyikükhöz volt egy atyai jó tanácsa is. A bérmálkozókkal együtt a már megbérmált hívek is együtt imádkozhatták a zsoltárossal: "€žTiszta szívet teremts bennem, Istenem, s az erős lelket újítsd meg bensőmben!"€ť (Zsolt 51,12)

Kalmár Petra hitoktató