Angol Német Olasz Lengyel

Aktuális

Jézus békét teremt Isten és az emberiség között

Dr. Erdő Péter bíboros, prímás, érsek szenteste a budapesti Szent István-bazilikában elhangzott beszéde:

20161224-0018jpg_2016122531455_18.JPG

 

(Lk 2,1-14)

1. „Gyermek született nekünk és fiú adatott nekünk. Az ő vállán van a fejedelemség. Ő a csodálatos, az erős Isten, a béke fejedelme. Ő az atyja az eljövendő világnak” (vö. Iz 9,5). Ma teljesedett a próféta jövendölése, ma született Betlehemben Jézus Krisztus, a megváltó. Ma ünnepeljük, hogy megszületett több mint 2000 évvel ezelőtt, ma is jelen idejű valóság az ő születése.

De miről ismerhetjük fel őt, aki a megközelíthetetlen magasságból, a tér és idő felett álló Isten valóságából lépett közénk? Mert nem királyi, díszes környezetben született, sem császári palotában, nem is aranyozott bútorok között. Pedig az ókori ember az aranyat az istenség jelének tartotta.

Hanem született rongyos istállóban, ágy helyett jászolba fektették, nemhogy előkelő udvarban, de még a vándorok szállásán sem jutott hely a számára.

És mégis a prófétai mondások sejtelmes megvalósulása és az angyalok szózata már a hit fényei villantja fel. Mert az evangélium nem szól ugyan konkrét állatokról, akik az istállóban meghúzódtak, de a próféta az Úr érkezéséről jövendölve hajdan mégis megjegyezte: „Az ökör felismeri gazdáját és a szamár Urának jászlát” (Iz 1,3). A pásztoroknak pedig a születés órájában nagy örömet hirdet az angyal, mert megszületett nekik és minden embernek ezen a világon a Messiás, aki az Úr. Ő érkezett el Dávid városában. Az ő jele a pólya és az egyszerű jászol (vö. Lk 2,12). De hogy az angyal szava ne magányos hang legyen, drámai erővel szólal meg körülötte a mennyei seregek kórusa. Dicsőséget hirdet az Istennek és békességet a földön az embereknek, akiket Isten megajándékozott szeretetével. Az ő nagyszerűségének felismerése rendet teremt az életünkben. Ha rádöbbenünk, hogy ő az a végtelen erő, akinek mindent köszönhetünk, akkor felemeljük a fejünket, és elindulunk sugárzó fényességének nyomában. Akkor elárad bennünk és körülöttünk az igazi béke, az Isten akarta, valódi rend nyugalma.

2. Ezekre a tanúságokra épül katolikus hitünk, és táplálkozik abból az elbűvölt és lelkes meggyőződésből, ami Jézus tanítványainak szívét töltötte el a feltámadás után. Mert Krisztus feltámadásának fényében feltárul születésének titka is.

Ezért, kedves testvérek, a mai ünnepen ne pusztán bölcs elmélkedéssel járuljunk „az isteni kegyelem trónusa elé”, hanem induljunk el és menjünk a betlehemi gyermek jászolához. Ott ismerjük meg Isten fönségét, amely a szegénységet vállalta, Isten örök Igéjét, amely csecsemőként született közénk, Isten bölcsességét, amely túláradó szeretetből egyszerű alakot öltött. Mert Isten bölcsessége Jézus keresztjének látszólagos ostobasága által győzött a világon, és így nyitotta meg számunkra az utat az isteni élet gazdagsága felé. Ezért örülünk Jézus születésének. Ő a közvetítő Isten és ember között, ő teremt békét a tévútra sodródó emberiség és a bennünket gondviselő szeretettel kísérő Isten között.

3. De hol ez a béke, kedves testvéreim, hol ez a béka ma, 2016 Karácsonyán, amikor a Közel-Keleten nem tudnak elhallgatni a fegyverek, amikor sötét szándékok mentén karácsonyra készülő ártatlan emberek sokaságát gyilkolják Európában is, amikor minden zűrzavar és fáradt tehetetlenkedés között a céltalanság és a cinizmus ijesztő képe rajzolódik ki a gondolkodó ember előtt? – Ez a béke a szívünkben van. És felbukkan a karácsonyfa alatt, a családok asztalánál, de még a kórházban, vagy a magányosak és idősek otthonában is, ha meggyújtják a gyertyát, ha rátekintenek a betlehemi képre, Szűz Máriával, Szent Józseffel, középen pedig a kis Jézussal, aki fényt, reménységet, igazi életet hozott a világba. Ha ezt a békét meg tudjuk tartani holnap is, holnapután is, a jövő évben is, ha merünk kedvesek lenni azok felé is, akik ezt talán meg sem érdemelnék, akkor rajtunk keresztül is a bűn és a nyomorúság minden akadályával szemben Isten legyőzhetetlen szeretete és békéje árad szét a világban. Ez a szeretet és béke tölte el mindannyiunk szívét, ezt ajándékozza Isten népünknek és az egész világnak.

Ámen.


20161224-0004jpg_2016122531455_97.JPG