
1. Ma Szűz Mária mennybevételének főünnepe, Nagyboldogasszony napja van.
2. A héten pénteken, augusztus 20-án Szent István király főünnepe lesz, bazilikánk búcsúja. Reggel a 8 órai szentmise kezdetén a bazilikában a szentély elé helyezzük tiszteletadásra a Szent Jobbot. Délután 2-ig lesz lehetőség a bazilikában a Szent Jobb előtti tiszteletadásra. Délelőtt 10 órakor Fouad Twal jeruzsálemi latin pátriárka celebrálja az ünnepi misét és mond szentbeszédet. Délután 2-től biztonsági okokból zárva lesz a bazilika, de már 3 órától lehet gyülekezni a délutáni szertartásokra. 5 óra előtt 10 perccel a Szent Jobbot a bazilika előtt helyezzük el, 5 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, melyet Dr. Erdő Péter bíboros atya celebrál a püspöki kar tagjaival, vendégekkel és a főegyházmegye papjaival. A Bíboros úr mondja az ünnepi szentbeszédet is, majd vezeti a Szent Jobb körmenetet. Az idén 60 éve, hogy a Szent Jobbot a Szent István bazilikában őrizzük. Szeretettel kérem testvéreimet, vegyenek részt a szertartásokon. Hasonló szeretettel hívok minden magyar embert nemzeti ünnepünkön, ünnepeljen velünk!
